Nepáliak dolgoznak egy helyi téglagyárban a földrengés sújtotta Bhaktapur régióban. Az április 25-i 7,8-as erősségű és a május 12-i 7,4-es erősségű földrengésben legkevesebb 8500 ember halt meg és további ezreket nyilvánítottak eltűntnek. Az országban súlyos építőtéglahiány alakult ki, miután a földrengésben 40 millió otthon sérült meg.
A magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépének roncsa, miután túlfutott a leszállópályán a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren. A gép mindkét pilótája katapultált, egyikük sem sérült meg.
Papp László polgármester sajtótájékoztatót tart a Munkácsy-trilógia előtt a debreceni Déri Múzeumban. Munkácsy Mihály három híres festménye, a Golgota, az Ecce Homo és a Krisztus Pilátus előtt című kép újra együtt látható a múzeumban.
Kormányellenes tüntetők néznek farkasszemet rendőrökkel Burundi fővárosában, Bujumburában. A hetek óta tartó belpolitikai válságot a kelet-közép-afrikai országban az robbantotta ki, hogy Pierre Nkurunziza államfő újból jelöltette magát elnöknek, de az ellenzék szerint ehhez már nem volt joga. A vita május közepén katonai puccskísérletbe csapott át, de a próbálkozás meghiúsult. A tüntetések és összecsapások azóta is folynak, az erőszak eddig több mint húsz halálos áldozatot szedett.
Az indonéz tengerészet felrobbant egy illegálisan tevékenykedő külföldi halászhajót Észak-Sulawesinél.
Kampányplakát Dublinban, Írországban. Országos népszavazást tartottak az azonos neműek házasságáról. A választók 62 százaléka döntött amellett, hogy meg kell változtatni az alkotmányt és lehetővé tenni az egyneműek házasságát.
A csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonat Gyimesfelsőloknál, az Utusaly völgyhídon. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról.
Ring István paksi résztvevő a VII. Kunsági Bajuszfesztiválon.
Az Eurovíziós Dalversenyen Magyarországot képviselő Csemer Boglárka Boggie adja elő a Wars For Nothing című dalát a 60. Eurovíziós Dalverseny döntőjében, a bécsi Wiener Stadthalléban.
A Svédországot képviselő Mans Zelmerlow ünnepli győzelmét a 60. Eurovíziós Dalverseny végén a bécsi Wiener Stadthalléban.
A harmadik helyezett brit Lewis Hamilton a győzelmi emelvényen a Forma-1-es Monacói Nagydíj eredményhirdetésén a monte-carlói utcai pályán. Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat. A futam nagyobb részében vezető Hamilton a hajrában történt biztonsági autós szakasz közben elvégzett kerékcseréje miatt lett csak harmadik.
Versenyzők a vajdasági Oromhegyesen rendezett traktorfesztiválon.
Nemes Jeles László magyar filmrendező kezében a zsűri Nagydíjával a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén Cannes-ban. Nemes Jeles László a Saul fia című filmjéért részesült az elismerésben.
A kép háttere:

Hozzászólások
Küldd tovább
Leírás ki